Geeta Iyengar a pránájámáról

(Dipika, Iyengar Yoga Maida Vale journal, 2002. május)

 

Lois Steinberg – A tanítványok nem szívesen kezdik gyakorolni a pránájámát. Vázolnád a pránájáma gyakorlásának jelentőségét és azt, hogyan közelítsünk ehhez a gyakorláshoz?

Geeta Iyengar – Ismerem a problémát. Azt hiszem, a tanítványok úgy érzik, hogy a pránájáma csak a légzésfolyamat egyfajta lassítása és ezért monoton. Nehéz fölkelteni az érdeklődést iránta és tényleg mélyebbre kell merülni benne, míg az ászanával[1] a kezdőnek nem szükségszerűen kell azonnal magába szállnia. Ami azt jelenti, hogy utóbbi esetében kintről kezded a munkát. Ezért a kezdő kifelé figyelőként könnyen elkezdhet valamifajta gyakorlást. Ezzel szemben a pránájáma megköveteli a befelé fordulás folyamatát. Nem csak, hogy kifelé kell figyelni, hanem szükség van a befelé látásra (intra-vision) is. Patandzsali nagyon világosan előírja, hogy a pránájámának az után kell következnie, hogy uralod az ászanát. Az ászanában kintről befelé haladsz. Meg kell érteni a testet, érzékenységet, az egyensúly, benső egyvonalúság érzetét stb. kell kialakítani. Ha megvan ez a megértés, akkor kezdődik a pránájáma.

Az a probléma, hogy mikor a tanítványok elkezdik gyakorolni a pránájámát, nem látják annak közvetlen hatását. Így azt érzik, hogy nincs visszajelzés a gyakorlás korai fázisaiban. Az ászana azonnal visszajelez: jól érzed magad, érzed, hogy valami jó történik benned, élet költözik beléd, a vérkeringés megindul, kitisztult a tudat, a tompaság csökken. Ám a pránájámában nem érzed azonnal ezeket. Ki kell várni az idejét.

De mégis, valamikor el kell kezdeni a gyakorlást. Így ha a kezdő lépéseket akar tenni ez irányban, először meg kell tanulnia megnyugtatnia a testét, tudatát, ahogy azt a savászanában[2] tesszük. Gyakran úgy érzem, hogy a savászana egyfajta küszöb az ászana és a pránájáma között. Amikor a gyakorló elkezdi érezni a megnyugvást a savászanában, közelebb kerül a légzéséhez. A tudat lenyugszik belül és a test sejtszinten is leülepszik. És akkor a gyakorló kapcsolatba kerül benső energiájával. És amikor megismeri benső energiáját és légzését, úgy gondolom, ezen a szinten elkezd növekedni a pránájá ma iránti érdeklődése, mint ahogy a földbe vetett mag kicsírázik.

Ezen a szinten ismerősebbé válik a lélegzet. Ha  olyan ideákat dédelgetünk, hogy a lélegzetnek hosszúnak, nagyon mélynek, teljesnek kell lennie, akkor a gondolkodásmódunk miatt megannyi akadályba futunk. Ne történjen ez. A lélegzet ne legyen mély, se hosszú. Ezeknek az idealisztikus elképzeléseknek az eléréséhez másképp kell közelíteni. És ha ezt megérti a gyakorló, úgy vélem, fölébred az érdeklődése a pránájáma gyakorlása irányában. A kezdőnek először is meg kell tanulnia megfelelően végezni a savászanát. Aztán a savászanában éreznie kell a lélegzet, a ki- és belégzés mozgását. Majd a ki- és belégzést föltárva, belátást nyersz a test intelligenciájába. A kezdőnek éreznie kell a tüdőket, a bordákat, a bordaközi izmokat, a hasat, ezek tulajdonképpeni helyzetét és mozgását. Milyenfajta belső kiterjedés jelentkezik? Ahogyan teret hozol létre belégzéskor. Ahogy megnyugszol kilégzéskor. Ahogy a test visszavonul. Ha megtörténik a testtel és a légzéssel való effajta párbeszéd, azt hiszem, a kezdőben fölgyullad az érdeklődés szikrája. De ha azt kérdezed, melyik sajátos pránájámát javaslom, akkor az uddzsájí[3] és a viloma[4] célravezető.

„Gyakran úgy érzem, hogy a savászana egyfajta küszöb az ászana és a pránájáma között. Amikor a gyakorló elkezdi érezni a megnyugvást a savászanában, közelebb kerül a légzéséhez.”

 

LS – A pránájáma gyakorlati szempontjára fordítva figyelmünket: egyesek zavarban vannak, mikor gyakorolják az ászanához képest.

GI – Ez attól függ, mennyire haladó az illető gyakorlása. Azt mondanám, a kezdő mindig inkább az ászanagyakorlás után végezze a pránájámát.

 

LS – Akkor is, ha ez egy erős ászanagyakorlás?

GI – Egy erős ászanagyakorlás után hosszabb ideig maradj savászanában és aztán jöhet a pránájáma. Ez attól függ, mennyi időt szán az ember a gyakorlásra. Amikor azt mondod, erős gyakorlás, feltételezzük, hogy van két órád gyakorolni. Érdemes fölosztani ezt az időt. Egy és egy negyed vagy másfél óra ászanagyakorlás, tíz perc savászana és végül húsz perc pránájáma. Az ászana gyakorlása után a test kifejleszt némi intelligenciát, megértést. Még ha álló ászanákat, előre vagy hátra hajlásokat vagy laterális csavarásokat, fordított pózokat is végeztek a gyakorlók, mint sírsászana és szarvángászana.[5] Még ezzel a szabályos, normális, mindennapi gyakorlással is aztán biztosan hozzáfoghatnak egy félórás pránájámának: tíz perc savászana után öt-tíz perc uddzsájí során megfigyelhetik légzésüket. Ez alatt az idő alatt a test megnyugszik, az idegek elcsöndesednek. Az ászanagyakorlás során létrejött fáradtság benyomása eltűnik a savászana közben. A testben frissesség ébred. Ám az intelligencia nem homályosul el. Intelligencián azt értem, hogy az ászanázás stimulálja az idegrostokat; élénkséget érzel, aztán az olyan ászanákkal, mint a szarvángászana, halászana vagy szétubandha szarvángászana, [6] a nyugalomérzés költözik az idegekbe. Ez az idegrendszernek az a táplálása, amely szükséges a pránájáma gyakorlásához. Így ha az ászanák gyakorlásából ez a táplálás ered, a pránájáma könnyebbé válik. Ezek az ászanák elősegítik, hogy a gyakorló figyelmét befelé irányítsa, hogy érezze a testét, a lélegzetét és a tudatát. Békéssé teszik az énjét és alázatot hoznak magukkal.

Olykor a csak normálissá váló légzésed hirtelen hosszabbnak, elnyújtottabbnak találod. Valahogy mélyebbé válik. Csak figyeld meg ezt. Szemléld. Olykor úgy találod, hogy a belégzésed válik a normálisnál mélyebbé. Szóval, hogyan merül föl ez a folyamat a be- és a kilégzésben? Elkezdjük nyomon követni, hogyan megy végbe a belégzés. Hogyan megy végbe a kilégzés. Egyfajta megértés és figyelem jön. Ezen a ponton nem az a kérdés, hogy ami fölmerül helyes vagy téves, hanem az a kérdés, hogy megérkezett-e az érzékenység, vajon megérted-e vagy nem, hogy némi különbség van a ki- és a belégzés között, hogy némi változás merül föl egy bizonyos fokon. Még ha csak erre kezdenek figyelni a kezdők, úgy vélem, fokozatosan elkezdenek a pránájáma felé haladni. Észre kell venni és megjegyezni, mi történik belül a testtel, a tudattal és a lélegzettel.

Haladó gyakorló számára nem merül föl ez a kérdés. Amikor a pránájámát diktálja a szíved, akkor előszeretettel szakítasz rá időt. Mert nem is fejezheted be rohanva. A tanítvány belülről érzi, hogy a pránájáma gyakorlást el kell különíteni az ászanagyakorlástól ahhoz, hogy a megfelelő hatást érje el. Ha mondjuk, a pránájáma gyakorlás negyvenöt perc vagy egy óra, akkor nyilván nem kapcsolható az ászanagyakorláshoz. A legtöbb tanítványnak nincs ideje hosszú ászana- és pránájáma gyakorlásra. De Ti, mint igencsak haladó gyakorlók meg akarjátok figyelni pránájámátokat. Tanulni akartok valamit. Meg akarjátok szilárdítani, amit tanultatok. Ehhez több idő, elnyújtottabb időtartam szükséges. De a kezdőnek azt javasolnám, hogy egy teljes pránájáma gyakorlás helyett csak feküdjön le savászanába és végezzen pár légzéskört, megfigyelve a mellkas mozgását, mert ezt mindenki képes megérezni.

 

LS – Mivel a pránájámáról beszélünk, tudnál említeni pár szót Hanumán (a majomisten) szerepéről a jóga összefüggésében?

GI – Hanumánt tulajdonképp Prána Dévnek hívják, azaz a Prána Urának. Az elképzelés az, hogy mind az öt prána benne van teljes potencialitásában: prána, apána, szamána, udána és vjána.[7] Ez azt jelenti, hogy Hanumán Úr irányítja mind az öt pránát. Ez által az irányítás által bizonyos sziddhiket (természetfölötti erőket) birtokol. Rámájana történetében Hanumán tényleg bemutatja ezeket a minőségeket. Kiváló zenész és jógagyakorló is Ő. Bizonyos értelemben Ő volt a prána Ráma számára, amennyiben Ráma a lélek. Tudod, azt mondjuk, hogy a lélek a bennünk lakozó képesség, a Drista (a Látó). A Dristát a drisja (látás) szolgálja. Ezt állítják Patandzsali Jóga szútrái. Rámát a purusának, Szítát a prakritinek vehetjük.[8] Hanumán a prána, mivel a purusa és a prakriti közötti kapcsolat csak a prána – a kozmikus energia, kozmikus intelligencia – révén lehetséges.

A prána nem csak a lélegzet, hanem az energia is. A lélegzés az a folyamat, aminek révén alkalmazod ezt az energiát, hogy kitaláld, milyen mélyre hatol és szivárog az energia, hogyan isteni ez az energia, hogyan lehetséges a tisztítása. Hogyan vagy képes valóban fölfedezni ezt az energiát. Bennünk rejlik az energia, aminek föl kell törnie. Különbözőképp szolgálja a purusát is. És Patandzsali Jóga szútrái a Vibhúti pádában[9] elmagyarázzák, hogy irányítást szerezhetsz az energia különböző csatornái fölött. Ezek kapcsolatban állnak az öt elemmel és ha a prána nem egyesíti utóbbiakat, nem jön létre belőlük a nektár. Mindegyik elemnek megvan a maga erőssége, energiája. Mikor egyesül a prána, fölmerül ez az energia. Ez az, ahogy Hanumán szolgálta Rámát és Szítát, a purusát és a prakritit energiája, potencialitása révén.

„A prána nem csak a lélegzet, hanem az energia is. A lélegzés az a folyamat, aminek révén alkalmazod ezt az energiát, hogy kitaláld, milyen mélyre hatol és szivárog az energia.”

 

LS – A pránájáma kétszer mentette meg az életem. Mikor semmit sem tudtam csinálni, a pránájáma maradt csak.

GI –Igen, gyógyít. Mert tudtad valamennyire irányítani az érzékszerveid, a cselekvőszerveid és ezeken keresztül természetesen a testet. A pránájáma erősíti az idegrendszert. Elkezded érezni, ahogy az idegek szállítják az energiát. Még ha semmit sem tudnak erről az emberek, ha a savászanától kezdik és abban megfigyelik lélegzetüket, ez elkezdi a gyógyulási folyamatot.

A pránájáma széles választékával rendelkezünk. Van anuloma,[10] pratiloma,[11] illetve viloma[12] pránájáma és mindegyikben számos szint van. Mik ezek a szintek? A pránájáma az első fokozattól bontakozik ki folyamatosan, ahogy a bimbó kifakad. Nem jelentkezik egyhamar az első légzéskör. Csíraformában marad valahol. Gurudzsi[13] ebből a csíraformából kezdi az első és a második szinten. Aztán a virág teljesen kinyílik a magasabb szinteken. Ez azt jelenti, hogy a pránájáma szintjei fokozatosan bomlanak ki addig a szintig és elkezded érteni, mi történik. Nagyon biztonságos így a folyamat. Talán meglepődsz, hogy Gurudzsi bizonyos szintig nem vezeti be a bandhákat (energiazárak). Ő nagyon lassan halad. Ahogy fejlődsz, a bandhák lassan megérkeznek hozzád. Te magad fogod érezni. És onnan kezdve kivirágzol.

 

LS – Igen, kialakult ez az állapot. Hogy történt?

GI – Vegyük például az egyszerű dzsáladhara bandhát.[14] Pár kör uddzsájí után a fej elkezd egyszer csak leereszkedni. Van olyan időszak, amikor a fej nem ereszkedik le. Nem tudod fölvenni a megfelelő helyzetet. A toroknak kell mintegy kialakítania a teret, ami nem jön létre az állzárral. Tehát az állzár folyamata első lépésben testi szinten megy végbe. Aztán észreveszed, hogy valami történik a torok belső falain. A fejed is csöndesebb lesz. Agysejtjeid megnyugszanak. Érzékszerveid elcsöndesednek. Ekkor a fej lejjebb ereszkedik. Minél alázatosabb és csöndesebb leszel, annál jobb lesz a dzsáladhara bandhád. Ezt jelenti az állzár kialakulásának természetes folyamata. De a nyakfájdalom, izomfájdalom vagy -feszülés később jelentkezik tíz, tizenkét vagy tizenöt légzéskör után. Ez azt jelenti, túlléptél a határodon. Eljutottál ahhoz a határvonalhoz, ahol fáj a nyak. De Gurudzsi azt mondja, ne menj el közvetlenül addig, ahol kialakul a nyakfájdalom a dzsálandhara bandhában. Ha nem tudod létrehozni az állzárat, használj bandázst. Így biztonságban vagy, nem tartod feszítve a nyakad, nem szorítasz össze semmit belül. Azért sem kell senkinek tartani a pránájáma gyakorlásától, mert ő ezeket a biztonsági intézkedéseket adja.

A technikák terén tett fejlődés egészen más annak az esetében, aki elkezdte megérteni a pránájáma mélységeit, mint a kezdő esetében. A kezdőnek nagyon szigorúan ragaszkodni kell a programhoz vagy formátumhoz. Végezhet uddzsájít vagy vilomát, de ragaszkodnia kell ahhoz a gyakorláshoz. Ezzel a szabályozott programmal fokozatosan kialakítja az érzékenységet. A légzésciklusok mehetnek mechanikusan, de a mechanikus légzéskörök árulják el neked, hogy „Ó! Ez nem a helyes út. Lassuljak le és figyeljek.” Ez az érzékenység. Elkezded megtanulni, amit nem lehet megtanítani. A taníthatatlan folyamata vezet tovább téged ahhoz, hogy megmondd, mit kell megtanulni. Ez az önmagad tanításának folyamata.

 

[1] Ászana: speciális szabályok szerint fölvett testhelyzet, amely valamilyen hatást céloz a szervezetben, az idegrendszerben és a tudatállapotokban. Pránájáma: általánosságban légzőgyakorlatokat jelent, de mélyebb jelentése az életerő kiterjesztése és irányítása.

[2] Hullapóz – az ászanagyakorlásokat evvel a pózzal fejezzük be.

[3] „A mellkas uralása”, az Iyengar-jógában ez kiterjesztett mellkasi légzést jelent.

[4] „A légzés természetes folyamatával ellentétes”, a légzés természetes folyamatába fölfüggesztéseket (szüneteket) illesztünk.

[5] Fejenállás, válltámasz.

[6] eke és híd póz.

[7] A prána első jelentése az, hogy egyetemes életerő. Itt azonban másodlagos, de az egyéni megtestesülés szempontjából sokkal fontosabb jelentésében áll a szó: az életerőnek az emberi testben megfigyelhető ötféle mozgására, illetve az ebből fakadó testi funkciókra vonatkozik.

[8] Purusa: a halhatatlan lélek, azonos a Látóval; prakriti: természet, anyag. A purusa hímnemű, a prakriti nőnemű.

[9] Patandzsali műve négy részre osztott, a harmadik az említett, ami a jóga gyakorlása során kifejlődő mágikus képességekről szól.

[10] Belégzés: nyitott orrlyukakon keresztül; kilégzés: ujjakkal szabályozott orrlyukakon keresztül.

[11] Belégzés: ujjakkal szabályozott orrlyukakon keresztül; kilégzés: nyitott orrlyukakon keresztül.

[12] Szakaszos légzés.

[13] B. K. S. Iyengar szeretetteli megnevezése, „guruka”.

[14] Nyakzár.