Prasant Iyengar

Árambhana krijá[1]

(Az elkezdés krijája)

 

Mindegyik és bármelyik törekvés formális kezdettel vagy előfeltételekkel vagy orientációkkal indul. A jógászanáknak[2] is van ilyen elkezdése, és ezek meglehetősen mélyek és átalakító hatásúak. Ez rengeteg felhangolást, ráhangolódást, átalakulást, alkalmazkodást, hozzászokást jelent. Ezek az alapokig ható elkezdések a megtestesülésen[3] belüli környezet, a benső tér és atmoszféra megváltoztatásától indulnak.

A megtestesülésnek alapvetően olyan ksétrává kell válnia, ahogy azt a Gítá[4] 13. fejezete elmagyarázza. A Gítának ebben fejezetében kifejtett fogalmát nem „mezőként” kell érteni, hanem az átma-paramátma,[5] valamint a segítő (330 millió) istenség ereklyetartójaként.[6] Az elkezdés krijája összehasonlíthatatlanul mélyebb, mint bármely más törekvésben. Ez azért van, mert az olyan adhjátmikus törekvésnek, mint a yognak és a jógászanának nagyon mély és kiterjedt megalapozásra van szüksége a szellemi summum bonum magasztos struktúrájával.[7] Ha valaki tévesen testgyakorlatokként vagy testművelési cselekedetekként tekint az ászanákra, akkor a puszta ruganyosítás és bemelegítés elegendő is lenne. A modern korban a yognak csak

  • lazításra
  • rugalmasításra
  • bemelegítésre

van szüksége.

Ám a klasszikus, hagyományos és esszenciális jógászanákban az előkészítések és előfeltételek nagyon mélyek, kiterjedtek és átfogóak amiatt, hogy az ászanákban „yog” van. Az alábbi szempontok előfeltételezik a nagyon kiterjedt, beható és átalakító előkészületet:

  • nirodha a csittában[8]
  • visszafogásra való képesség
  • intenzív egybevonás állapota
  • egyesítés
  • a megtestesülésen belüli ereklyetartó állapotok finomítása
  • átváltoztatások/átalakítások
  • megdicsőülések
  • megszentelődések és
  • átgyúrt állapotok.

Már a legeslegelején el kell kezdeni tanulmányozni a yog sokrétű szempontjait. A yog ezen a szinten sokkal inkább a

SZAMJOG (EGYSÉG)

semmint a

CSITTAVRITTI NIRODHA

természetével rendelkezik. A társult és ötvözött feltételeket hangsúlyozzuk.

Így kölcsönös viszonyok és dinamikák állnak fönn a test-tudat-lélegzetre irányuló figyelemben, a testben, tudatban és lélegzetben végrehajtott megfigyelések és megszólítások terén. Ki kell bontakoztatni a társult feltételeket. Ezeket nevezzük

„ÖSSZEGYŰJTÖTT FELTÉTELEKNEK”

a megtestesülésben annak érdekében, hogy az egész fenomenális megtestesülés részesedjen, ne pusztán biomechanikai cselekedetekről legyen szó, ahogy azt általában hiszik. Aztán vannak

„ÖSSZEKAPCSOLT FELTÉTELEK”

a fenomenális megtestesülésben (amin a testet, a végtagokat, a törzset, az érzékszerveket, a tudatot, a szerveket, az agyat, a lélegzetet stb. értjük). Ezek az összekapcsolt feltételek segítik a „társult feltételek” kialakulását a megtestesülésben.

Nos, mik is ezek a társult feltételek?

Különböző feltételek és megnyilvánulások vannak különböző társulásokban a

  • barátokkal
  • munkatársakkal
  • rokonokkal stb.

Hasonlóképp, amikor összegyűjtjük és összekapcsoljuk a test-elme-érzékszerveket, az „én”-„enyémet”, a pszichét, a tudatosságot stb.,[9] akkor eltérő és egyedien szubjektív, társult feltételek merülnek föl, amelyek a legfontosabbak a yogban. A testet, az elmét és a lélegzetet tartjuk megtestesülésünk három legfontosabb aspektusának. Egy ászana elkezdésekor az alábbi társulásokat kell kibontakoztatnunk:

  • test – lélegzet
  • test – elme
  • elme – lélegzet.

Így a test-lélegzet-elme

  • társult testté
  • társult lélegzetté és
  • társult tudattá válik.

Így ez a három eltérő és szokatlan képességeket, feltételeket, állapotokat, jellemzőket, attribútumokat és megnyilvánulásokat vesz magára. Két összehasonlíthatatlan feltétel az, amikor önmagukban vannak és amikor társult állapotukban. Amikor előrehaladunk ezekben az alkudozásokban, észrevesszük, hogy ezek az összekapcsolt feltételek létrehozhatók a szándékolt, mély, különleges és kompatibilis kilégzésekkel. Ezt úgy hívhatjuk, hogy a testhelyzet kilégzése. A társulások annyira sűrűk és mélyek, hogy nagyon jól összeállnak egy masszává. Fölbukkan az „átgyúró cselekvésnek” nevezett folyamat a jól összekocsonyásodott társult állapotok számára.

 

MI AZ ÁTGYÚRÓ CSELEKVÉS AZ ÁSZANÁBAN?

 

Csapatti és tészták készítéséhez lisztre, vízre, olajra van szükség. Sütésre kész állapotba összegyúrás után lesznek alkalmasak az összetevők. A folyamat mindegyik esetben mágikus. A búzalisztet például nagyon finomra őrölik, porszerű, száraz anyag. Kiinduló állapotában nem jön ki jól a vízzel, nem veszi föl a vizet, sem a víz nem veszi föl magába a lisztet. De a kezek és az ujjak nyomkodása révén összegyúrjuk a lisztet, a vizet és az olajat. A porszáraz lisztnek, a víznek és az olyan ragacsos anyagnak, mint az olaj, különbözők a jellemzőik egymáshoz képest. Egyáltalán nem válnak egységes masszává; a víz és az olaj soha nem keveredik és vegyül. Nos hát, ezek a kölcsönösen ellentétes természetű anyagok a gyúrás hatására szétválaszthatatlanul egyesülnek és egy olyan negyedik, rugalmas anyag jön létre, mint a porcelánagyag. Nem mágikus az átalakulás? A megtestesülés három fő anyaga, nevezetesen a test sejtjei, szövetei és rostjai; a lélegzet, ami légnemű, valamint az elme, ami nem testi, a tésztához hasonlóan elkezd összegyűlni, összeolvadni, összevegyülni és egyesülni. A három korábbiból egy negyedik anyag jön létre. Ezt az anyagot használjuk az ászanában a

  • független test
  • független lélegzet és
  • független elme

elszigetelt állapota helyett.

Tehát itt ábránduljunk ki először abból az illúzióból, hogy az ászanákat a test által végezzük, ahogy az első pillantásra tűnhet. Nem iktathatjuk ki az ászanák fizikai oldalát. A yog természetét – az egységet – a test, a lélegzet és az elme összhangja révén valósítjuk meg. E három összhangja egy negyedik létezőt hoz létre. Itt jegyezzük meg, hogy az ászanák végzésének technikai szempontjai arra szolgálnak, hogy létrehozzuk ezt az összegyúrt állapotot. Fontos megjegyezni a légzés és a lélegzet fölbecsülhetetlen szerepét. A lélegzet bontakoztatja ki azokat a figyelemreméltó képességeket, hogy áthassuk az ászanában a test és az elme anyagát. Hasonlóképp hatja át az elme-figyelem a test és a lélegzet anyagát. Így jön létre a megtestesülés összevegyített, összeolvasztott és egyesített anyaga. Ez hát az az egyedülálló anyag, amelyet egy ászana kivitelezéséhez, megalapozásához alkalmazunk és ami nagy vonalakban való ismeretéhez szükséges.

„Az ászanákat nem csinálni, kivitelezni vagy végrehajtani kell. Mivel a jógászanák „ülések”,[10] megalapozni és nagy vonalakban vázolni kell őket. A klasszikus indiai zenében a majsztrók nem rágát[11] játszanak, hanem nagy vonalakban felvázolják azt. Hasonlóképp előrajzolni kell és nem technikai előírások mentén végrehajtani az ászanákat.”

Az alábbi példa jól szemlélteti, mit is jelent a jógászana szempontjából a test-elme-lélegzet-szervek-psziché-tudatosság stb. egyesített állapota:

„Alvás közben a test-elme-lélegzet-érzékszervek egyesítve vannak; ugyanígy kell egyesíteni ezeket az ászanákban is.”

Vegyük észre, hogy a lélegzet csodálatos egyesítő hatóerő ahhoz, hogy létrehozzuk a megtestesülés összes szempontjának egyesített állapotát. A testet és az elmét számos olyan tényező korlátozza, mint például a(z)

  • osztály
  • kaszt
  • hitvallás
  • nem
  • társadalmi helyzet
  • alkat
  • egészségi állapot
  • genetikus örökség
  • karmikus örökség
  • etnikai behatások stb.,

míg a lélegzetet semmi ilyen nem befolyásolja.

A lélegzet egy csoda, lévén transzcendens szubsztancia.[12] Alapvető lényegében rendkívül természetes és teljesen egyetemes. Segít abban, hogy túljussunk a fizikai-mentális aspektusok és azok korlátainak nehézkedési erején. Nagyszerű katalizátor, átalakító, és közvetítő. Kozmikus és isteni eredetű. A lélegzet örökké friss, mindig újszülött, hisz négy másodpercenként veszünk újra levegőt! Jógikus burkot von az egész megtestesülés köré. A kisszerű „én”-séget éteri föltételek közé helyezi. Amikor a gyakorlott jógi fölvesz egy ászanát, az ilyen bensőleg egyesített állapotok miatt nem léteznek többé a test és az elme válaszfalai és határai. Itt a lélegzet az egyesítő alany, illetve az egyesítő hatóerő. A gyakorlónak ezt meg kell értenie és így kezdenie az átgyúró cselekvést. Ezt nevezzük „első és eredeti yognak” az egység és az egyesített állapotok értelmében.[13]

Amint azt korábban jeleztük, ha az alvásban lehetségesek az ilyen egyesítések és egyesített állapotok a testben, légzésben, érzékszervekben, pszichében és tudatosságban, akkor bizonyára megtörténhetnek és történjenek is meg a jógikus törekvésben. A lélegzet rejtélyes és mágikus szerepet játszik ezekben az egyesítésekben. A töredékesség a yog ellentéte.

Az egész megtestesülés katalizátorára talál a légzésben. Következésképp a lélegzet kölcsönös összetartó erőt csepegtet az „énbe” és az „enyémbe” is. A kaotikusság és a kölcsönös széthúzás megszüntetése révén a megtestesülés tényleg egy mini kozmosszá válik. Az adhjátma azt állítja, hogy a yogban a megtestesülés olyan hellyé válik, ahol nem vívnak csatákat, eltérően „Ajódhjától”.[14] Máskülönben folyamatosan számtalan olyan küzdelmet vívunk megtestesülésünkben, mint például:

  • víz vs tűz
  • tűz vs levegő
  • prithivi vs ákás[15]
  • elme vs ész
  • ész vs érzelmek
  • lelkiismeret vs szórakozás
  • erény vs bűn
  • én vs érzelmek stb.

Így válik a megtestesülés kuruksétrává, amit dharmaksétrává kell átalakítani, amit az adhjátma és a paramártha valósít meg.[16]

Ebben az árambhana krijában a lélegzetet kapcsolatba kell hoznunk azzal, amit a testben és az elmében csinálunk egy ászanában. Csak azért lélegzünk, hogy életben maradjunk; önkéntelenül működő rendszer, amely arra szolgál, hogy működjünk. Ám az ászanákban kapott oktatás révén megtanuljuk szándékolt cselekvésekre és „valamivé válásra” használni a lélegzetet.

Ez azért történik meg, mert fokozatosan megtanuljuk kapcsolatba hozni a lélegzetet a test és az elme cselekvéseivel. Az összes olyan biomechanikus cselekvést, mint például edzést, feszítést, nyújtást, kiterjesztést, erősítést, összehúzást, flexelést, hajlítást, fordulást, csavarást stb. elsődlegesen a lélegzet által és a lélegzettel végezzük.

„A légzés nem csak a „létezésért”, hanem a valamivé válásért is van” – a yog érdekes elve. Felszólító erejűvé válik a harmadik krijában, hogy elkezdjük a lélegzet tanulmányozását és azonosítsuk a lélegzet alkalmazását. Folytassuk a másodikkal a jógászana tizennyolc mahá krijája közül.

[1] Prashant Iyengar: The 18 Maha Kriyas of Yogasanas 21.-28. o., Ramámani Iyengar Memorial Yoga Institute, Pune 2013. Árambhana: bevezetés, tájékozódás, előfeltétel; krijá: cselekvés, csinálás, tett (act). Árambhana krijá: a jógászanázás előfeltételei.

[2] Az ászana a jóga nyolc módszerének egyike, a jóga feladata pedig a tudatállapotok megszüntetése. Ha az ászanákat a tudatállapotok megszüntetéséért végezzük, akkor jógászanáknak nevezhetjük azokat.

[3] A megtestesülés az ember egészét jelenti, amit a jógában a pancsakosa, azaz az öt burok elmélete fejt ki.

[4] Bhagavad Gítá.

[5] Átma: egyéni önvaló; paramátma: egyetemes önvaló.

[6] A ksétra alapjelentése „harcmező”, de a jógában átvitt értelemben az ember egész megtestesülését értik a fogalmon. Az Iyengar-jóga a testet templomnak tekinti, amelyben az ereklyetartó, avagy az oltár az önvaló, azaz az ember megtestesülésének lényege és oka, ahogy az egész templom az oltár köré épült.

[7] Adhjátma: az átma/önvaló ismerete és kiterjesztése, spiritualitás; yog: a szellemi irányultságú jóga Parasant-féle elnevezése; jógászana: az ászana szellemi tartalmú végzése, nem puszta testgyakorlás; summum bonum: a legfőbb jó.

[8] Patandzsali: Jóga szútrák (Jsz) I. 2.: „A jóga a tudatállapotok lenyugtatása/megszüntetése.” Csitta: tudat, tudatosság, nirodha: visszafogás, megszüntetés.

[9] Megadom a Prasant által használt angol fordítás szanszkrit eredetijét, hogy az olvasó vissza tudja helyezni a pátandzsala jóga keretébe a fogalmakat. A test (body) fogalmában gyakran két aspektust von össze Prasant: kárja vagy szthúla saríra (durvaanyagi test) és szúksma saríra (finomanyagi test). Elme (mind): manasz. Érzékszervek (senses): dnyánéndrija. Én, enyém (I-me-mine): ahankára. Tudatosság (consciousness): csitta. A psziché az egész tudati komplexumot (csitta) jelenti a tudati mozgásokkal (csittavritti) együtt.

[10] Az ászana alapjelentése az, hogy „ülés”, „ülőhelyzet”, a meditációs testhelyzetre vonatkozott eredetileg. Az Iyengar-jóga ezt az eredeti jelentést veszi alapul, vagyis az ászanák elsősorban nem tornagyakorlatok, hanem meditációs és tudati helyzetek.

[11] Rága: színezés, árnyalás. A klasszikus indiai zenében az improvizáció dallamkerete.

[12] A szanszkritban a prána egyszerre jelent légzést, levegőt, életerőt és azt az alapvető finomanyagot, ami minden élettelen és élő létezőt alkot és fönntart, ezért szubsztancia. Prasant a pránát itt a világon kívüli teremtő Isten hatóerejeként érti, ezért nevezi transzcendens eredetűnek.

[13] A szerző a jógának az „egység”, „egyesítés” jelentésére utal.

[14] Ajódhjá: „megtámadhatatlan”, az a Manu által alapított mitikus város, ahonnan Rama is származik. Van egy ténylegesen is létező Ajódhjá Uttar Pradés államban, amely a hét szent indiai város közül az egyik. A hinduk úgy hiszik, a Ramajána nagy része ebben a városban játszódik, ezért számos hindu nacionalista mozgalom szent helye, s mint ilyen számos csatározás helyszíne.

[15] Föld versus éter.

[16] Kuruksétra: a Bagavad Gítában a mindent eldöntő csata helyszíne; dharmaksétra: a megtestesülés mint a dharma, azaz az életfeladat betöltésének helyszíne; paramártha: a legfőbb cél elérése az életben, ami az Istennel való egyesülés.

Vissza a fordításokhoz