Prasant Iyengar

  1. óra

A test-elme-érzékszervek szerepe a benső világban[1]

(Classwork Book 1., Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute, 2018, Pune)

Lehet arról elképzelésünk, mit tehetnek a test-elme-érzékszervek a külvilágban, a világi tevékenykedések során, az evilágiságban, az élet ügyleteiben és az empirikus világban. A test cselekszik, az elme gondolkodik és az érzékszervek érzékelnek, fölfognak. A cselekvések, gondolatok és az érzékelés folyamatosan működnek. Így tanulmányozásuk és vizsgálatuk bármelyik és mindegyik esetben elkezdődhet.

De ami valóban érdekes, az az, amit a test-elme-érzékszervek csinálnak a benső, intern világban, abban az univerzumban, ami bennünk lakozik. A yog[2] elkezdéséhez erre a vizsgálódásra van szükség. Ez a megtestesülésünkön, létezésünkön belüli intern tevékenység. Ahogy a testünknek is van belső tevékenysége, úgy a légzésnek, az elmének és az érzékszerveknek is vannak intern tevékenységei. Mindazonáltal csak a kifelé irányuló akcióik ismerősek számunkra.

A testi akarás rajtunk kívül működik. Bár az elme képes befelé haladni, ez a világi, mundén feltételek között a betegség és a depresszió veszélyével jár. Ám más a helyzet a yog és az adhjátma[3] transzcendens keretében. Ez a meditáció. A yog és az adhjátma nélkül az elme nem halad jelentékenyen befelé, hanem ehelyett valójában nagyon-nagyon sekélyes marad. A yog hihetetlen és kimondhatatlan mélységbe képes vinni az elmét.

A yog technológiája avagy a megtestesülés technológiája úgy tételezi a légzést, hogy a légzés társul és utat, ösvényt, csatornát biztosít, sőt olyan hordozóeszközzé válik, amely az említett jelentékeny mélységbe visz. Az az igazság, hogy az elme abban a mélységben nem gondolkodik, nincs gondolatanyaga, azaz objektuma sem, hanem a puszta lét feltételével rendelkezik csak.

A testnek semmi tennivalója sincs abban a mélységben, az érzékszerveknek nincs mit érzékelniük vagy fölfogniuk abban a mélységben. A yog világosan kimondja, hogy míg az érzékszervek befelé fordulhatnak, addig a test nem hatolhat be oda. Az érzékszervek a pratjáhára[4] révén rendelkeznek a befelé fordulás jógikus folyamatával. Amikor a szemek befelé néznek, megszűnnek látószerveknek lenni. Ugyanez a helyzet a többi megismerő szervvel. Mélyebb szinten az érzékszervek megkülönbözetlen egységben egyesülnek. A csitta, avagy a tudatosság szerveivé válnak.

Itt jegyezzük meg, hogy a test mint test, az érzékszervek mint érzékszervek, az elme mint elme nem képes lényegesen mélyebbre hatolni. Épp ahogy az ember sem képes az űrbe ugrani megfelelő feltételek megléte nélkül, ahogy az asztronautának vagy kozmonautának, úgy a test-elme-érzékszerveknek az egész megtestesülésnek szüksége van az „átlélegzettségre”, a „légzéssel való átitatottságra”, a „légzéssel telítettségre”[5] ahhoz, hogy a benne lakozó mélyebben fekvő világegyetembe elmerülhessen.

Így a folyamat a légzéssel társult feltételekkel kezdődik az egész megtestesülésben. A kilégzés bámulatos eszköz és hordozó a befelé fordulásra. A különböző ászanákban végrehajtott alapos kilégzések kiterjesztik a bensőben lakozás számára a „lég-utakat” és a „prána utakat”.

A jógászanákból[6] a test, elme, légzés, psziché és tudatosság, sőt a szervek átgyúrt állapota következik. Ebben az átgyúrt állapotban ezek az entitások társult test-elme-légzés-érzékszervek-szervek-psziché-tudatossággá válnak. Így

  • a szemek már nem látószervek,
  • a fülek már nem hallószervek,
  • az akaró szervek már nem a sajátos akarások sajátos szervei,
  • a máj már nem emésztő szerv,
  • a végbél és a húgyhólyag már nem az ürítés szervei,
  • az elme már nem a gondolkodás szerve.

Mindezek nem különbözők és egyesítettek lévén a tudatosság szervei, azaz a bennünk lévő „Én” szervei.

A yogban a befelé fordulás miatt a mozgató, érzékelő, pszichológiai, anatómiai és mentális szervek, valamint a pszichikus szervek a „Lét” egyesített szerveivé válnak. A „Létnek” nincs szüksége az öt akaró, öt megismerő és az egy gondolatmozgató szervre,[7] csak egyszerűen egyetlen szervre a benső tapasztalat számára, mivel nincs mit látni, hallani, szagolni, ízlelni, tapintani stb. a benső világban.

Az ászanák nyújtják a szükséges akadémiát, edzőtábort, laboratóriumot, csillagvizsgálót, a benső nevelőt, a benső kezdeményezőt és ráérzőt. Ahogy egy tengeralattjáróval alámerülhetünk az óceán mélységeibe, úgy az egyre mélyebb, különböző sebességű (a gyorstól a normálison át a lassúig), különböző mintázatú és testi helyen végzett kilégzések szolgáltatják a tudatosságot átjáró szállító eszközt. Ezt segíti a különböző ászanák (nem „testhelyzetek”) egész spektruma.

Meg kell jegyeznünk, hogy isteni kombinációt jelent az átlélegzett állapotban és a társult légzés felügyelete alatt egyesült test-elme-érzékszervek-szervek-psziché és tudatosság. Míg a világi test-elme kombináció halálos és ördögi lehet, mint ahogy ez egyértelmű ebben a világban. Utóbbi a bhoga-fertőzött kombináció, míg az előbbi az apavarga[8] egyesülés. Erről a kombinációról kiderül, hogy a dharméndrijákat[9] alkotja, s ekkor transzcendens teleologikus cél érdekében működik. Ez a legfőbb szellemi törekvés, a paramapurusártha[10] útja. A jógi ekkor a kaivaljához vezető úton egy gyors járműben ül.

Ekkor a test nem a tevékenység helye, az elme nem a gondolati tevékenység helye. Az egész megtestesülés egyetlen egységes szervvé válik. Ami:

dharméndrija,

vivékéndrija,[11]

apavargéndrija.

Ezek a „yog-állapotok” – az emberi létezés összes szempontjának egyesített állapota. Ennek az összes szempontnak az egybeáramlása isteni összetétel.

 

Fordította: Drimál István

[1] Prasant Iyengar B. K. S. Iyengar fia, aki jelenleg az Iyengar-jóga filozófiai vonalának legfontosabb alakja. Az itt közölt fejezet a jógaóráin (class) tartott előadásait összefoglaló kétkötetes műből származik. (A jegyzetek a fordítótól származnak.)

[2] Prasant megkülönbözteti a yogot a jógától. Jógán a Nyugaton elterjedt poszturális jógát érti, amely csak az ászanák testi szempontjaival foglalkozik és tulajdonképp semmi más, mint egyfajta sport vagy wellness. A yog a klasszikus jóga, ami nem csak, hogy vallás és filozófia, hanem egy teljes kultúra. A szó végi nem hangsúlyos a hangot el lehet hagyni a szanszkrit hangtani szabályai szerint.

[3] Jóga szútrák I. 47.: „A nirvicsára szamádhi tisztaságának elérésekor a benső önvaló (adhjátma) fényessége van jelen.” Prasant az adhjátmát általánosabb értelemben, az átmannal, az önvalóval való foglalkozás, azaz a jóga filozófiájaként is érti.

[4] A pratjáhára (érzékszervek visszavonása) a jóga nyolc módszerének egyike arra, hogy a jóga végcélját, a megszabadulást akadályozó tényezőket, a klésákat eltakarítsa.

[5] Breathified, breathecated, breathised – Prasant szóalkotásai.

[6] Pransant megkülönbözteti a puszta fizikai testhelyzeteket a jóga ászanáitól, mert utóbbiak a tudatállapotok megszüntetésére szolgálnak, míg az előbbiek csak a testi jóllét előidézésére.

[7] Az öt érzékszerv (dnyánéndrija), az öt cselekvő szerv (karméndrija) és az elme (manasz).

[8] Jóga szútrák II. 18.: „A megismerhetőnek megvilágosító, cselekvő és tehetetlenség (szattva, radzsasz és tamasz) természete van. Az érzékszervekből és az elemekből áll és [a prursa számára] vagy a megszabadulás (apavarga) vagy a tapasztalás/élvezet (bhoga) céljából létezik.”

[9] A dharmát fölfogó és megvalósító emberi képességek. A dharma itt azt jelenti, hogy az egyéni lélek összhangba kerül az egész világot irányító egyetemes törvénnyel.

[10] Jóga szútrák IV. 34.: „A végső megszabadulás (kaivalja) az, amikor a gunák a purusa céljától (purusártha) mentesen visszatérnek eredeti [látens] állapotukba; más szavakkal, mikor a tudatosság ereje a saját esszenciális természetében helyezkedik el.”

[11] A buddhi (ész): annak a megkülönböztető képességnek a szerve, amely elválasztja a purusát (az anyagtalan és halhatatlan lelket) az anyagi megtestesüléstől.