Tematikus hétfők

Orvosi relaxáció és ismerkedés a „Beszélgetések” című könyvvel

Ismerkedés a hét energiaközponttal

Új foglalkozásaink célja olyan testérzetekkel és fogalmakkal való megismerkedés, mely közelebb hozza az érdeklődőt a kínai gyógyászatban ismert emberi energiarendszer hetes bontás szerinti energiaközpontjaihoz.
Minden hétfői alkalom egy vezetett utazással kezdődik testünkben. Rövid orvosi ismeretterjesztés után vezetett relaxációval elmélyedünk egy-egy szerv, szervrendszer világában, mindig az adott energiaközponthoz kapcsolódva. Amikor elcsendesülnek a gondolataink, lehetőségünk van arra, hogy a testünk finom jelzéseire felfigyeljünk, így kerülve közelebb a saját testünkhöz.
Ezután közös beszélgetés kezdődik az energiaközpontokról, a Középpont alapítók saját kiadású könyvét, a Beszélgetéseket vezérfonalul hívva. A könyvet elsőre olvasva sok olyan kifejezésre, fogalomra bukkanunk, amiket eddig nem hallottunk talán sehol sem, illetve számtalan, már ismert fogalmat helyez új megvilágításba. A foglalkozások segíthetnek, hogy az elméleti ismeret egyszer csak gyakorlattá váljon.

Az alkalmak nem épülnek egymásra, bármikor lehet csatlakozni. A könyv olvasása, ismerete nem feltétele a részvételnek. A vezetett meditáció és a könyvvel való ismerkedés külön-külön is látogatható.

dr. Mallász Andrea és dr. Kiss Katalin18:00-19:00 Vezetett orvosi relaxáció dr. Kiss Katalin vezetésével
19:00-20:00 „Beszélgetések”: ismerkedés a könyvvel, együtt olvasás, dr. Mallász Andrea vezetésével

Témák és időpontok:
szeptember 02. – Egyes energiaközpont – Gyökereink
szeptember 16. – Kettes energiaközpont – Érzelmeink
október 07. – Hármas energiaközpont – Az elménk
október 21. – Négyes energiaközpont – A szív
november 04. – Ötös energiaközpont – A torok
november 18. – Hatos energiaközpont – Harmadik szem
december 02. – Hetes energiaközpont – A mindenség

További Információ, jelentkezés:
dr. Mallász Andrea – bombykol8@gmail.com, +36 30 651 6565
dr. Kiss Katalin – panyacska@gmail.com, +36 20 520 1132

Jelentkezz most!