Dolgunk van egymással!

Középpontunk – Kovalik Orsi

Kovalik Orsolya

Kovalik Orsolya

Az interjút készítette: Kosztin Emese

Már kamaszként is szerettem volna a dolgok mögé látni, megérteni, mi mozgatja az embereket legbelül. Tizenkét éves lehettem amikor elkezdtem érdeklődni a vallások iránt, könyveket olvastam és ha tehettem különböző Istentiszteletekre jártam. Különbözőségeket láttam, de mégis megtaláltam bennük az egység élményét. Kerestem, hogy melyikkel is tudnék azonosulni…

Budakeszi csendes környezetében nőttem fel a természethez közel, ahol lóháton jártam be a közeli erdőket.

Kislány voltam, mikor apukám vett egy lovat, akit a kert végébe költöztetett. „Morcival” elválaszthatatlanok lettünk. Ő tanított meg arra, hogyan kapcsolódjak a testtartásommal, a súlypontommal, a mozdulataimmal és az érintésemmel egy olyan lényhez, akivel nem tudok beszélni.

Itt kezdődött az igazi jóga élmény az életemben, mert ma már tudom, hogy ez egy olyan nyelv, amin keresztül a lényünk legmélyével tudunk kapcsolatot teremteni. Amikor jógázunk a testtől indulva, a légzésen át, eljutunk egy tisztább, csendesebb tudatállapotba, ahol a kettősségek feloldódnak és a felismerések megszületnek.

A Buddhizmus és a Krisna tudat kapcsán, kíváncsiságból tévedtem be az első jógaórámra. Emlékszem, hogy mennyire zavarban voltam, mert csak felnőttek vettek körül.

Meg is kérdeztem az oktatót: „Bejöhetek? Még nem vagyok nagykorú!” (mosolyog) Mosolyogva fogadta az érdeklődésem, mondta, ha nem értek valamit jelezzek nyugodtan. Könnyen vettem az utasításait, valahogy ismerősnek tűntek a feladatok, olyan volt mintha már csináltam volna őket valahol. (nevet)

Következő héten már magammal cipeltem az anyukámat is. Szerettem volna, ha ő is megtapasztalja azt a jót, amit én éltem meg az órán. Majd mégis elterelődtem a jóga ösvényéről…

Megjártam a szüleim által ajánlott szakmai utakat: újságíró, lovas oktató, kozmetikus lettem. Mikor újra készen álltam a jógával való komolyabb találkozásra, már 29 éves voltam és két gyermekes édesanya. (mosolyog)

„Orsi, lehoznád Budapestről az egyik oktatót a táborba? Elromlott a kocsija és időre kellene itt lennie.” – 8 évvel ezelőtt ezzel a kérdéssel fordult hozzám a húgom, aki rendszeresen jógázott.  Én épp ráértem és szívesen segítettem.

Az óra végeztével, mikor indultunk visszafelé, odajött hozzám az oktató, hogy szeretné kifizetni a benzinpénzt, majd mélyen a szemembe nézett: „Ugye tudod, hogy nekünk dolgunk van egymással?” 

Nem vettem komolyan a szavait, ráhagytam. De valahogy mégis bennem maradt ez az élmény. Ritkán mondanak ilyet az embernek. (mosolyog)

Néhány héttel később felhívtam. Kitaláltam, hogy megkérem, tartson egy jógaórát nekem az erdő közepén, a kedvenc lovas helyemen, ha már úgyis dolgunk van egymással. (nevet) Arra számítottam, hogy nemet fog mondani, de helyette csak annyi volt a reakciója, hogy nagyon szívesen. Felhívtam a barátnőimet, hogy jöjjenek el ők is, mert az erdő közepén fogunk jógázni.

Az oktató kedvessége és nyitottsága, az ahogy felénk fordult nagy hatással volt rám és az élmény, amit ott megéltem, elindított valami életre szólót.

Olyan jógaórát tartott, hogy innentől kezdve tudtuk: jógázni fogunk. Éveken keresztül gyakoroltunk a nappalimban, immár egy kis csapattá érve mikor egyik alkalommal odahívott magához: „Nemcsak velem volt dolgod, hanem magával a jógával is. Indulj el ezen az úton! Jelentkezz oktatóképzésre!” Hallgattam rá, tovább haladtam… (mosolyog)

Ekkor nem álltam valami fényesen anyagilag és az oktatóképzéseket drágának találtam. Épp készültem lemondani a tervemről… mikor a szemem elé került egy hirdetés. 200 órás képzésen tanulhatsz, egy indiai mestertől Budapesten. Kétszer annyiba került, mint amikre korábban sokalltam a pénzt.

Amikor megláttam az indiai jogini fotóját, tudtam: nála kell tanulnom, minden sejtem ezt lüktette. (mosolyog)

Dr. Indu Arora nagyon szigorú tanítónk volt, sokan fel is adták útközben a nála való tanulást. Néha én is azt éreztem, hogy nem bírom, sem a tempót, sem az elvárt mennyiséget. Később jöttem csak rá, hogy ezeket a tanításokat, és mélységüket másképp nem lehetett volna átadni.

Indu képzésén a jóga és az ajurvéda (indiai hagyományos orvoslás) kéz a kézben járt.

Így egy olyan szemléletet kaptunk a tanításunkhoz, ami a gyakorlót minden szinten figyeli: mind testi, mind energetikai, mind tudati szinten.

Megtanultuk, hogyan kell egyénre szabott terápiás jellegű órát tartani, az öt őselem arányát harmonizálni a gyakorlás segítségével. Mert az ajurvéda szerint ezek helyes arányának felbomlása okozza a zavart az emberben, mind testi, mind lelki, mind tudati szinteken.

Míg az ászanák lecsendesítik az elmét, a pránajáma gyakorlatok energetizálják a testet.

A meditáció gyakorlásával pedig megértésre talál az ember minden szinten önmagával és a külvilággal kapcsolatban. A megértéssel megszületik az elengedés, az elengedéssel pedig a szabadság élménye.

Az ajurvédikus jógaterápián keresztül érkezett meg hozzám az érzés: megtaláltam a helyem a világban – az idáig vezető út pedig végig azt tükrözte, hogy milyen kapcsolatban voltam önmagammal.